Újabb három hónap
Meghosszabbították Simon Gábor házi őrizetét
A kényszerintézkedés meghosszabbítását a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta az ügyészség.
2014.10.10 17:01MTITovábbi három hónappal meghosszabbították Simon Gábor volt szocialista képviselő házi őrizetét.
A Fővárosi Törvényszék honlapján pénteken megjelent közlemény szerint a Budai Központi Kerületi Bíróság keddi végzésében újabb három hónappal meghosszabbította S. Gábor gyanúsított házi őrizetét abban a büntetőügyben, amelyben a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) folytat nyomozást különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt. A végzés nem jogerős.
A közlemény ismerteti: a kényszerintézkedés meghosszabbítását a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta az ügyészség. A végzés indoklása szerint a bűncselekmények megalapozott gyanúja továbbra is fennáll, az ügyészi indítvány megalapozott.
A bíróság rámutatott, hogy a házi őrizet elrendelése óta nem merült fel olyan ok vagy körülmény, amely annak megszüntetését vagy enyhébb kényszerintézkedés alkalmazását tenné indokolttá.
A házi őrizet 2015. január 12-ig tart, amelynek helyszínét S. Gábor csak külön bírói engedéllyel hagyhatja el. A kényszerintézkedés szabályainak megtartását továbbra is a gyanúsított mozgását nyomon követő technikai eszközzel köteles ellenőrizni a rendőrkapitányság - olvasható a közleményben. Simon Gábor ellen költségvetési csalás, és más bűncselekmények miatt februárban indult eljárás.
A KNYF csaknem 100 millió forintos költségvetési csalással és öt rendbeli hamis magánokirat-felhasználás vétségével gyanúsítja őt.
Az MSZP volt elnökhelyettesét március 12-én helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság, két hónappal később azonban megszüntette a kényszerintézkedést és házi őrizetét rendelte el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


