Deviza
A kormány végigviszi a bankok elszámoltatását
Szeretnék, ha az Országgyűlés még az idén elfogadná a "fair bankrendszerről" szóló, a lakossági hitelek átlátható árazásáról szóló törvényt.
2014.09.24 16:03MTI
freedigitalphotos.net/cescassawin
A bankszövetség "pökhendi és agresszív" megnyilatkozásai ellenére a kormánytöbbség végigviszi a bankok elszámoltatását - mondta Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
A politikus jelezte, hogy az elszámolási törvényjavaslatot - érdemi módosítás nélkül - szerda este fogadják el a parlamentben, annak ellenére, hogy a Magyar Bankszövetség és a pénzintézetek "éles támadást indítottak a kormánypártok és az elszámoltatás ellen" a sajtóban, és az Alkotmánybíróságon is próbálják megtámadni a kormányzati intézkedéseket.
Az elszámolási törvény értelmében a bankoknak minden deviza- és forintalapú fogyasztói kölcsönszerződéssel el kell számolniuk, ki kell mutatniuk, mennyi volt az ügyfelek túlfizetése az árfolyamrés semmissége és az egyoldalú szerződésmódosítások miatt - rögzítette Rogán Antal.
A devizahitelek törlesztőrészleteinek csökkenésére először jövő februárban, márciusban, a forinthiteleknél pedig jövő májusban, majd szeptemberben lehet számítani. Számításaik szerint egy átlag lakáshiteles több mint egymillió forintot kap vissza, egy átlag autóhiteles pedig akár 300-400 ezer forintot.
Rogán Antal azt is mondta, hogy szeretnék, ha az Országgyűlés még az idén elfogadná a "fair bankrendszerről", a lakosság fogyasztási hiteleinek átlátható, "apró betűk nélküli" árazási rendszeréről szóló törvényt.
Az átlátható árazás a Fidesz számára azt jelenti - magyarázta -, hogy nem lehet a fogyasztóknak olyan banki hitelterméket kínálni, amelynél a kamatmódosítás szabályai nem egyértelműek.
Hozzátette, a németek gyakorlatát tanulmányozzák, és várhatóan novemberben egy fél- vagy egész napos Fidesz-KDNP-frakcióülésen foglalkoznak majd érdemben a kérdéssel. A frakcióvezető közölte egyúttal azt is, továbbra sem adták fel a devizahitelek forintosítására vonatkozó elképzelésüket, minden devizahitelt szeretnének kivezetni a következő évben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


