"Visszaadták"
Átadták a józsefvárosi Kálvária teret és a Turay Ida Színház épületét
A Józsefváros újjáépül elnevezésű programot a közintézmények fejlesztésével kezdték, megújultak az óvodák, iskolák, piacok és több egészségügyi beruházást valósítottak meg.
2014.09.21 19:59MTIÁtadták a megújult Kálvária teret és a Turay Ida Színház épületét vasárnap a főváros VIII. kerületében.
Kocsis Máté (Fidesz-KDNP), a kerület polgármestere az ünnepségen úgy fogalmazott: a Kálvária tér egyike azoknak a közterületeknek, amelyeket nem átadnak, hanem visszaadják a józsefvárosiaknak.
Józsefvárosban sok évtizedes lemaradáson és gazdátlanságon kellett úrrá lenni, nem voltak működő szökőkutak, ivókutak és a játszótereket is megrongálták - mondta, hozzátéve: több feladat volt, mint amit egy-két év alatt el lehet végezni, ugyanakkor idén 29 közterület és park újulhat meg.
Felidézte, hogy a Józsefváros újjáépül elnevezésű programot a közintézmények fejlesztésével kezdték, megújultak az óvodák, iskolák, piacok és több egészségügyi beruházást valósítottak meg.
Ezt követték a közterületi beruházások, a harmadik - és legnagyobb - ütem pedig a társasházak felújítása lesz, a 6-8-10 évet átfogó tervre fordítja az önkormányzat az energiáit és pénzügyi lehetőségeit.
A polgármester a Kálvária térről szólva kiemelte: találkozási pontot kívántak létrehozni az ott élőknek. Néhány hónapja még senki nem jött ide szívesen, most viszont a körbekerített parkban mindenkinek van helye. Olyan nincs, hogy a pihenni vágyó idősek, játszani vágyó gyerekek ne tudják használatba venni - szögezte le, jelezve azt is: a terület állandó őrzéséről parkőrrel gondoskodnak.
Darvasi Ilona, a Turay Ida Színház alapító igazgatója arról beszélt: a vándorszínház 14 év után otthonra talált Józsefvárosban, és most már van egy hely, amely az övék.
Kifejtette: a Kálvária téri épületet márciusban vették át, azóta kívül-belül megújult, egyebek mellett új színpadtechnikát és klasszikus széksorokat kapott.
Az épület bejáratán elhelyezett szalagot Schmitt Pál volt köztársasági elnök és Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára vágta át. A színházavató díszelőadáson Topolcsányi Laura Szellem a spájzban című darabját mutatták be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:02 Magyarország nevezetes fáit bemutató kiállítás nyílik a badacsonyörsi Folly Arborétumban
- 14:00 Nagy Márton: Magyarországnak szüksége van a kínai kapcsolatokra
- 13:30 Cannes - Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap Meryl Streep a fesztivál megnyitóján
- 12:58 Kétnapos koreai kulturális fesztivált rendeznek Budapesten
- 12:10 DK: azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon!
- 11:57 Létrejött Magyarország harmadik UNESCO-tanszéke
- 10:56 Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06