Államtitkári közlés
Szigorodhat a sporttörvény - a ketrecharcos gyerekek kicsapták biztosítékot
A sporttörvény szigorítására vonatkozó joganyagot készített elő az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkársága a fiatal sportolók védelme érdekében.
2014.09.19 18:20MTISimicskó István államtitkár a Demokratikus Koalíció korábbi, a gyermekek számára szervezett ketrecharcokkal kapcsolatos közleményére reagálva azt írta: a joganyag előkészítése a témában kompetens szereplők (Magyar Olimpiai Bizottság, küzdősportok szakszövetségei) bevonásával készült, a jogszabályi egyeztetés az Igazságügyi Minisztériummal is megtörtént.
A jogalkotási menetrendnek megfelelően a parlament jelen ülésszaka alatt elfogadhatja a módosításokat - tette hozzá Simicskó István.
Gréczy Zsolt, a DK szóvivője korábban azt közölte: sajtóinformációk szerint hiába nyomoz a rendőrség már július óta a tizenéves gyerekeknek ketrecharcviadalokat rendező szervezet ellen, az továbbra is versenyeket tart, és ezek ellen a sportállamtitkár "továbbra sem tesz semmit".
A DK mielőbbi megoldást vár a kormánytól a kialakult helyzetre. A gyermekek számára szervezett ketrecharcok betiltását sürgette pénteken az LMP és az MSZP is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


