Egy hónapig biztosan rács mögött lesz
Előzetesben a három embert megkéselő győri férfi
Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a Győri Járásbíróság kedden azt a helyi férfit, aki vasárnap este három embert megkéselt a kisalföldi megyeszékhely egyik szórakozóhelyén.
2014.09.16 17:53MTI
freedigitalphotos.net/sakhorn38
Máté Kinga, a megyei törvényszék szóvivő bírája elmondta: az indoklás szerint a gyanúsított a tanúk befolyásolásával veszélyeztethetné a jelenleg is folyó nyomozás sikerét, és mivel a több emberen elkövetett emberölés kísérletét 10-től 20 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel rendeli büntetni a törvény, fennáll a gyanúsított szökésének, elrejtőzésének veszélye.
Jelezte: a bíróság határozatát az ügyész, a gyanúsított és védője is tudomásul vette, így az jogerős. A rendőrség vasárnap esti közlése szerint az 53 éves gyanúsított italozás közben két fiatalabb vendéggel került szóváltásba.
Távozott, majd nem sokkal később két konyhakéssel tért vissza, és a teraszon ülő két haragosát mellkason és hastájékon, a segítségükre siető pultosnőt pedig nyakon szúrta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


