Segít a Microsoft
Bevezethetik a dartsot a magyar közoktatásba
"Úgy gondoljuk, hogy a sakk mellett kell egy másik logikai készségeket fejlesztő játék is az iskolákba."
2014.09.16 06:30MTI
MTI/Beliczay László
Bevezethetik a darts sportágat a magyar közoktatásba - hangzott el a Magyar Darts Szövetség hétfői sajtótájékoztatóján.
Az eseményen Székely Pál dartsjátékos elmondta, Hollandiában és Angliában a darts nemzeti sport, a hollandoknál oktatják is az iskolákban, mivel fejleszti a gyermekek logikai készségét, s segít elsajátítani a matematikai alapműveleteket.
Hozzátette, az itthoni felmérésekből kiderült, hogy a magyar gyerekek a legegyszerűbb matematikai műveletek, így az összeadás, a kivonás, a szorzás és az osztás szempontjából nagyon gyengén teljesítenek.
"Ez adta az ötletet, hogy felkeressem a Microsoftot azzal a kéréssel, készítsen egy olyan számítógépes szoftvert, amelynek segítségével a gyerekek játékos formában tanulhatják meg a matematikai műveleteket" - mondta Székely, aki ezt követően a sportért és ifjúságért felelős államtitkárság támogatását is kérte ahhoz, hogy a darts oktatását bevezessék a mindennapos testnevelés részeként.
Kiss Norbert, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős helyettes államtitkára a sajtótájékoztatón kijelentette, a sportkormányzat legfontosabb stratégiai partnerei a gyerekek, ezért szívesen támogatnak olyan programot, amely a gyerekeket érinti.
"Úgy gondoljuk, hogy a sakk mellett kell egy másik logikai készségeket fejlesztő játék is az iskolákba" - tette hozzá Kiss Norbert.
A sajtótájékoztatón bemutatták a Microsoft által készített szoftvert, amellyel a különböző darts játékokat, valamint az azokhoz kapcsolódó matematikai részfeladatokat lehet szimulálni. Székely Pál a közeljövőben országjáró körút keretein belül mutatja majd be a szoftvert, és a darts sportágat számos iskolában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Négymillió autót hív vissza a Volkswagen - menet közben is elmehet a kormányzás
- 6:10 Elfogyhat a víz a Budaörsi Állatmenhelyen - sürgősen segítséget kérnek
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


