Önkormányzat 2014
Valamennyi nemzetiség választhat települési képviselőket a XI. kerületben
A törvény szerint csak azokra a településekre lehetett nemzetiségi választást kiírni, ahol a legfrissebb (2011-es), önkéntes bevalláson alapuló népszámlálás adatai alapján legalább 25-en az adott nemzetiséghez tartozónak vallották magukat.
2014.09.15 02:30MTI
A főváros XI. kerületében mind a 13 nemzetiség tarthat települési szintű választást október 12-én - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) internetes tájékoztató oldalának, a www.valasztas.hu-nak a vasárnapi adataiból.
A főváros XI. kerülete az egyetlen az országban, ahol valamennyi nemzetiség - a bolgár, a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a roma, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán - megválaszthatja települési szintű önkormányzatának tagjait október 12-én.
A törvény szerint csak azokra a településekre lehetett nemzetiségi választást kiírni, ahol a legfrissebb (2011-es), önkéntes bevalláson alapuló népszámlálás adatai alapján legalább 25-en az adott nemzetiséghez tartozónak vallották magukat.
Az Nemzeti Választási Bizottság ez alapján 1745 településen tűzte ki a 2715 választást. A választást azonban csak akkor lehet megtartani, ha van elegendő - a településen névjegyzékben szereplők számától függően három vagy négy - jelölt, illetve névjegyzékbe vett választópolgár.
Az NVI vasárnapi adatai szerint 551 települési választás marad el. Az NVB egyedül a főváros XI. kerületében tudta valamennyi nemzetiség települési szintű választását kitűzni.
12 voksolást tűzött ki az NVB további 14 településen, ezek közül 11-et lehet megtartani a II. kerületben (elmarad a román), a IV. kerületben (elmarad a horvát), a VII. kerületben (elmarad a szlovák), a VIII. kerületben (elmarad a horvát), a X. kerületben (elmarad a szlovák), a XIII. kerületben (elmarad az ukrán), a XIV. kerületben (elmarad az ukrán), valamint a XVIII. kerületben (elmarad az ukrán). A 12 kitűzött választásból 10-et tudnak megtartani a III. kerületben (elmarad a horvát és az ukrán) és a XVII. kerületben (elmarad a szerb és az ukrán).
Két fővárosi kerületben (a VI. kerületben és a XVI. kerületben), valamint Pécsen pedig bár az NVB 12 nemzetiség számára írta ki a voksolást, csak kilencet tudnak megtartani a vasárnapi adatok szerint.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06