Teljes renoválás
Energiavisszatáplálóvá újítják a Tatra villamosokat
Folytatja a Tatra villamosok felújítását a BKV a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által nyújtott támogatásból.
2014.09.12 22:12MTI
Fotó: Facebook/BKK
A BKK péntek este közölte Facebook-oldalán, hogy 2002-ben már felújítottak 80, a volt Csehszlovákiában gyártott villamost. Az átalakítás bevált, a járművek 15 százalékkal kevesebb energiát fogyasztanak - tették hozzá.
A villamosokba a felújítás során olyan rendszert telepítenek, amely visszatáplálja a fékezéskor felszabaduló energiát, az ajtók egyedi nyitásúak lesznek, korszerűsítik a vezetőfülkét, az utastér világosabb színeket, új üléseket kap, az utastájékoztató elemek pedig az új arculatba illeszkednek.
A felújítást a BKV tulajdonában lévő VJSZ Kft. végzi, az első néhány jármű összeszerelése hamarosan befejeződik, a próbafutások és a vizsgáztatás után várhatóan novembertől fokozatosan állnak forgalomba az 1-es vonalon. A következő, 2015-ös ütemben már a budafoki kocsiszínben is megjelenhetnek a felújított szerelvények. A BKK jelezte, hogy a tervek szerint minden Tatra villamost korszerűsítenek, a soron következő javításokkor, 2015-ben legalább húsz villamos újulhat meg.
A Budapesten közlekedő T5C5 típusú Tatra villamosokat 1980 és 1984 között gyártották a BKV igényei szerint. A 80 felújított villamos a T5C5K típusjelet kapta. A BKV honlapja szerint 2010-ben a cégnél 320 Tatra szolgált.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


