Adok-kapok
Hagyó-per: ismertették a vádlottak korábbi vallomásait
A vádlottak korábbi vallomásainak ismertetésével folytatta az újrakezdett Hagyó-per tárgyalását kedden a Kecskeméti Törvényszék.
2014.09.09 15:52MTIHadnagy Ibolya tanácsvezető bíró az újrakezdett tárgyalássorozat második napján az ügy 15 vádlottja korábbi vallomásainak kivonatát olvasta fel a Kecskeméti Törvényszéken. A vádlottak közül csak az elsőrendű, Hagyó Miklós volt jelen.
A per újratárgyalását július 1-jén kezdte meg a bíróság, akkor az első tárgyalássorozatban a 2013. január 22-ig felvett jegyzőkönyveket ismertette Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró.
Az ítélkezési szünet utáni első tárgyalási napon, kedden a 2013. február 26-tól folytatott bizonyítási eljárás részleteit ismertette a bíróság a jegyzőkönyvek kivonatos felolvasásával.
A pert 2012. június 13-án kezdte meg a Kecskeméti Törvényszéken Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró.
Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettest folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével mint felbujtót vádolja az ügyészség.
A Központi Nyomozó Főügyészség vádirata szerint Hagyó Miklós a főpolgármester-helyettesi kabinet kommunikációs tanácsadójával, valamint a BKV Zrt.-hez tartozó DBR Metro sajtóreferensével saját vagy ismeretségi körük anyagi és gazdasági érdekeinek jogtalan előmozdítása érdekében 2007 és 2009 között a BKV-vezetőknek olyan utasításokat adtak, döntéseiket oly módon befolyásolták, hogy a BKV számára hátrányos döntéseket hozzanak, ilyen szerződéseket kössenek.
A vádirat kitér arra, hogy a per vádlottjai az utasításokat annak ellenére teljesítették, hogy tudták, azok a BKV számára hátrányosak. A főügyészség szerint Hagyó Miklós vezetésével olyan összehangoltan működő szervezet épült ki, amelynek tagjai a fölöttük állóktól érkező, a BKV vagyoni helyzetét hátrányosan érintő utasításokat ellenkezés nélkül végrehajtották. A csoport tagjait a főügyészség folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolja. A vádirat szerint a bűnszervezet mintegy másfél milliárd forintos vagyoni kárt okozott a BKV-nak.
A volt szocialista főpolgármester-helyettest 2010. május 26-án helyezték előzetes letartóztatásba, majd 2011 februárjától 2011 júniusáig házi őrizetben volt, azóta szabadlábon védekezhet.
A kiemelt büntetőügy Kecskemétre áthelyezéséről Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke döntött. Ennek alapján kezdte meg a bizonyítási eljárást Hadnagy Ibolya bírói tanácsa, majd a Kecskeméti Törvényszék 2013 decemberében illetékességének hiányát állapította meg, és az ügyet áttette a Fővárosi Törvényszékhez.
A Kúria ezután arról döntött, hogy ismét a Kecskeméti Törvényszéknek kell tárgyalnia a Hagyó-pert.
A per újrakezdésére azért van szükség, mert kiemelt ügyekben a hatályos jogszabályok szerint nem telhet el három hónapnál hosszabb idő két tárgyalási nap között.
A tárgyalás csütörtökön az első tárgyalássorozatban felvett jegyzőkönyvek ismertetésével folytatódik.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 22:39 Újabb tüntetés volt a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért Budapesten
- 20:38 Orbán Viktor: létrehoztuk az Aszályvédelmi Operatív Törzset
- 18:37 Megválasztották kancellárnak Friedrich Merz német kereszténydemokrata politikust
- 16:35 Hangfelvételek megerősítik, hogy valóban maga Hitler rendelte el a holokausztot
- 14:34 Az amerikai parti őrség több tucat embert mentett ki Miami partjainál
- 12:32 Uniós biztos: a jogállamisági feltételességi rendszert fenn kell tartani a következő többéves pénzügyi keret kapcsán is
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06