Önkormányzat 2014
Ma lejár a jelöltállítási határidő
Ma délután négy órakor lejár az ajánlásgyűjtési és jelöltállítási határidő az októberi önkormányzati választásra. A határidő jogvesztő, aki nem ér időben a választási irodához, attól nem vehetik át az összegyűjtött ajánlásokat.
2014.09.08 07:38MTI
A választáson csak azok indulhatnak polgármester- vagy képviselőjelöltként, akiknek eddig az időpontig sikerült összegyűjteniük a jegyzők által korábban (településenként) meghatározott számú ajánlást az ajánlóíveken, leadták azokat a választási bizottságnál, és a testületek az ajánlások ellenőrzése után a jelöltet hivatalosan nyilvántartásba vették.
A hétfő délután négy órai határidőn túl beérkező ajánlásokat és jelentkezéseket a bizottságok már nem fogadhatják el. A hétfői jelöltbejelentési határidő vonatkozik a nemzetiségi önkormányzati választáson indulni szándékozókra is, nekik is eddig az időpontig kell összegyűjteniük a Nemzeti Választási Bizottság által meghatározott számú ajánlást.
Az ajánlások leadását és a jelöltbejelentést nem érdemes az utolsó percekre hagyni, mert több önkormányzat - így például a Fővárosi Önkormányzat - épületében az iroda nem az épület bejáratának közelében, hanem annak egyik távolabbi pontján található. Nem elég tehát a jelölteknek az épületbe beérniük 16 órakor, addig az irodába el is kell jutniuk, ami a kaputól olykor még többperces sétát jelent.
Az ajánlásokat a bizottságok mellett működő irodáknak ellenőrizniük kell. Azokat a jelölteket, akik közvetlenül a hétfő délutáni határidő előtt adták le ajánlásaikat, a választási bizottságok négy napon belül, azaz legkésőbb pénteken veszik nyilvántartásba.
A jelöltek bejelentését, illetve a választási bizottságok döntéseit a jelöltek nyilvántartásba vételéről a bizottságok mellett működő választási irodák rögzítik a választási informatikai rendszerben, és az adatok így jelennek meg a Nemzeti Választási Iroda (NVI) internetes tájékoztató oldalán, a www.valasztas.hu-n.
Mindezek alapján tehát bár a határidő 16 órakor lejár, a www.valasztas.hu oldalon még egy ideig folyamatosan frissülnek a bejelentett, illetve nyilvántartásba vett jelöltek számára vonatkozó adatok.
Az NVI internetes tájékoztató oldala, a www.valasztas.hu szerint már csaknem 34 ezer jelöltet jelentettek be a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választására, és 25 ezret már nyilvántartásba is vettek. Négy évvel ezelőtt 66 ezer jelölt indult a választáson.
A nemzetiségi választásra már mintegy 8 ezer jelöltet jelentettek be, közülük valamivel kevesebb mint 5 ezret már nyilvántartásba is vettek. Négy évvel ezelőtt 15 ezren indultak az - akkori szóhasználattal - kisebbségi választáson.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06