Zavarta őket a kapaélezés
Többnapos elzárást kaptak a társukat megverő közmunkások
Zavarta a reggeliző közmunkásokat, hogy társuk dolgozni kezdett, ezért megverték. A két garázdát jogerősen 15, illetve 25 nap elzárásra ítélte a bíróság.
2014.09.03 11:41MTI
Jónáné Pocsai Edit hajdú-bihari főügyész elmondta: a halápi erdészet Újléta melletti erdejében két közmunkás szóváltásba keveredett egyik társukkal, aki - miközben ők reggeliztek -, munkához készülődve kapát kezdett élezni.
Ez zavarta az étkezőket, ezért felszólították a sértettet, hogy hagyja abba az élezést. Ennek ő nem tett eleget, mire előbb az egyik, majd a másik reggeliző is ököllel arcon ütötte a dolgozni akaró férfit, aki a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
A Debreceni Járási Ügyészség gyorsított eljárásban garázdaság vétsége miatt bíróság elé állította a két büntetett előéletű gyanúsítottat, akiket a Debreceni Járásbíróság jogerősen 15, illetve 25 nap elzárásra ítélt - tájékoztatott a hajdú-bihari főügyész.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06