Drága ősz lesz a családoknak!
Schneller: Újbudán jelentősen emelkedik az iskolai étkeztetés díja
Jelentősen emelkedik az étkeztetés díja Újbuda önkormányzati iskoláiban és óvodáiban szeptembertől, emiatt 20-30 százalékkal kevesebb diák után fizették be a szülők az ebédet egyes intézményekben - közölte az MTI-vel Schneller Domonkos helyi képviselő, a Fidelitas budapesti választmányának elnöke, aki a képviselő-testület elé viszi az ügyet.
2008.08.31 11:13MTIAz ellenzéki képviselő elmondta, a kerület vezetése megszüntette az iskolák önálló gazdálkodását, és egy céggel öt évre kötött szerződést az ételszállításra. Van olyan család, amelyben a családi pótlék szinte teljes összegét elviszi az étkeztetés - figyelmeztetett a képviselő aki szerint felmerül: a szülők érdekeit képviseli-e Molnár Gyula (MSZP) polgármester?
Schneller Domonkos szerint a polgármester iskolakezdésre cserben hagyta az újbudai családokat. A képviselő úgy tudja, hogy a szomszédos XXII. kerületben élő családok lényegesen kevesebbet fizetnek az étkeztetésért, míg például a VII. kerületben az óvodai étkeztetés teljes költségét az önkormányzat állja. Utalt arra is, hogy a kerület honlapján közzétett tájékoztató szerint az önkormányzat indokolt esetben támogathatja a gyermekek étkeztetését, ám erre a képviselő szerint "nevetségesen kevés" összeget különítettek el.
Az említett támogatást is szokatlan módon "segélyként, kérelemre, az osztályfőnök és az igazgató javaslatára" kaphatják meg a szülők. Eszerint a pedagógusok feladata lesz, hogy kiderítsék, mennyit keresnek a diákok szülei? - vetette fel. Emlékeztetett arra is, hogy korábban az iskolaigazgatók évről évre eldönthették, melyik cégtől rendelik meg az étkeztetést, ha pedig elégedetlenek voltak a szolgáltatással, felmondhatták a szerződést. A mostani kerületi döntés értelmében azonban öt éven keresztül egy cég fogja valamennyi kerületi iskolába és óvodába szállítani az ételt - tette hozzá. Az MTI úgy tudja, hogy a tavalyi árakhoz képest 160-170 százalékkal kerül többe az önkormányzatnak az étkeztetés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


