CEPOL
Szeptembertől Budapesten az Európai Rendőrakadémia
Aláírták az Európai Rendőrakadémia (CEPOL) új székhelyéről szóló megállapodást, az intézmény Budapesten, a VI. kerületi Ó utcában lesz majd, legalább tíz évig.
2014.08.19 18:15MTI
Forrás: Wikipedia
A frissen felújított irodaház nemcsak új bázisa lesz az Európai Rendőrakadémiának, hanem konferencia- és képzési helyszínként is funkcionál majd.
Az aláírási ceremóniát követően Pintér Sándor belügyminiszter örömét fejezte ki, hogy a CEPOL Magyarországra költözésével Budapest szerepe, mint rendészeti képzési központ tovább erősödik.
Az EU-tagállamok kormányainak képviselőiből álló tanács május 6-án hagyta jóvá hivatalosan, hogy Nagy-Britanniából Magyarországra költözzön, és idén szeptemberben már Budapesten kezdje meg az új tanévet az Európai Rendőrakadémia. A Tanács és az Európai Parlament (EP) között már korábban megállapodás született erről, és április 16-án az EP plénuma meg is szavazta az előterjesztést.
A CEPOL az Európai Unió egyik ügynöksége, 2005-ben jött létre. Feladata, hogy biztosítsa az európai rendőrségek vezető beosztású tisztjeinek együttműködését, valamint képzési és kutatási tevékenységek szervezésével, részben irányításával segítse a bűnüldöző munkát, a közbiztonság és a közrend terén folytatott, határokon átnyúló együttműködést. Az Európai Rendőrakadémia igazgatója 2010 óta a magyar Bánfi Ferenc.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


