Önkormányzat 2014
A roma nemzetiség minden megyében választhat területi önkormányzatot
A tizenhárom elismert nemzetiség közül egyedül a roma nemzetiség választhat minden megyében és a fővárosban területi önkormányzatot október 12-én.
2014.08.09 15:47MTIA nemzetiségek jogairól szóló törvény szerint azokra a településekre lehetett nemzetiségi választást kiírni, ahol a legfrissebb (2011-es), önkéntes bevalláson alapuló népszámlálás adatai alapján legalább huszonöten az adott nemzetiséghez tartozónak vallották magukat.
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) ezek alapján 1744 településen 2715 települési nemzetiségi választást írt ki.
A jogszabály szerint a területi (megyei) nemzetiségi önkormányzati képviselők választását akkor kell kitűzni, ha a fővárosban, megyében kitűzött települési választások száma legalább tíz. Az NVB ezek alapján öt nemzetiség - a bolgár, a görög, a lengyel, az örmény és az ukrán - vonatkozásában csak egy területi választást tudott kiírni, azt is a fővárosban.
Két területi önkormányzatot választhatnak a ruszinok (Budapest és Borsod-Abaúj-Zemplén megye), illetve a szerbek (Budapest és Pest megye), hat megyében választhatnak területi önkormányzatot a románok, hét megyében pedig a horvátok és a szlovákok.
Tizenöt megyében választhatnak területi (megyei) szintű önkormányzatot a németek. Nem választhatnak területi önkormányzatot Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyében, mivel nem érte el a tízet-tízet a települési választások száma.
A tizenhárom elismert nemzetiség közül egyedül a roma nemzetiség választhat területi önkormányzatot országszerte, mivel valamennyi megyében több mint tíz települési választást tudott kiírni az NVB. Egyedül a szlovén nemzetiség az, amely egyetlen megyében sem érte el a tíz települési választást, így a szlovén nemzetiség tagjai sehol nem szavazhatnak majd területi listára.
Az NVB-nek nem volt mérlegelése, amikor az országos választások kitűzéséről kellett döntenie. A nemzetiségek jogairól szóló törvény szerint az országos nemzetiségi önkormányzati képviselők választását ki kellett tűznie, országos önkormányzata tehát valamennyi nemzetiségnek lehet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


