Mindenhol időben ott lesz
Miskolcra érkeztek meg elsőként a tankönyvek
Miskolc egyik általános iskolájába érkezetek meg elsőként, névre szólóan szerdán azok a tankönyvek, amelyekből a 2014-2015-ös tanévben tanulhatnak a diákok.
2014.08.06 14:05MTICzunyiné Bertalan Judit közoktatásért felelős államtitkár a Szabó Lőrinc Általános Iskola udvarán, a tankönyvek átvételekor tartott sajtótájékoztatón egyebek mellet azt mondta: minden tankönyv időben, tanévkezdésre eljut valamennyi iskolába.
Arany László Tamás, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója azt mondta: 12 milliónál is több tankönyv érkezik az elosztó raktárakba, augusztus végéig minden oktatási intézménybe eljuttatják azokat. Szerdától naponta háromszáz iskolába juttatják el a tankönyveket.
Czunyiné Bertalan Judit közölte, szeptember elsején minden gyerek kezében ott lesznek a tankönyvek. Hozzátette, a tankönyvek vételárának kifizetése természetesen fontos, ám az a szülő, aki időben ezt nem tudja megtenni, az később pótolhatja. Az államtitkár szavai szerint a tankönyvek ára "jelentősen csökkent", átlagosan 11 ezer forintba kerül egy tankönyvcsomag a családoknak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


