Önkormányzat 2014
"Vissza kell adni a budapestieknek Budapestet"
Csárdi Antal az LMP főpolgármester-jelöltje az októberi önkormányzati választáson.
2014.08.02 16:29MTI
Fotó: Facebook/LMP
Schiffer András, a párt társelnöke szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón ismertette: a Lehet Más a Politika regionális kongresszust tartott, ahol elfogadták a párt Megújuló Budapest programját. Ehhez kerestek fővárosi listát és főpolgármester-jelöltet.
Csárdi Antal a párt országos elnökségének tagja, fővárosi szóvivője, a budapesti választmány egyik vezetője, és "az elmúlt négy évben az önkormányzati politikában is bizonyított" - emelte ki a párt társelnöke.
Csárdi Antal azt hangsúlyozta, hogy "vissza kell adni a budapestieknek Budapestet".
Az LMP főpolgármester-jelöltje programközpontú, pozitív kampányra készül, amelynek során beszélnek arról, hogy a fiatalok életkezdéséhez, a nehéz körülmények között élőknek milyen segítséget tud nyújtani a főváros, ahogy arról is, hogy a 3-as metró életveszélyes állapotáért a politikai taktikát teszik felelőssé - mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


