Tempus Közalapítvány
Megvannak az EGT Alap első ösztöndíjasai
Az első pályázati forduló után több mint 1,8 millió euró támogatást nyertek el magyar oktatók és hallgatók az EGT Alap keretében finanszírozott ösztöndíjprogramban.
2014.07.30 07:19MTIEz a 2016. szeptember 30-ig rendelkezésre álló összeg 60 százaléka - közölte a Tempus Közalapítvány az MTI-vel. Az ösztöndíjprogram hazai megvalósítását koordináló közalapítvány tájékoztatása szerint a 2014/2015-ös tanév őszi félévében induló mobilitási projektekben előreláthatólag 116 hallgató, valamint csaknem 200 közoktatásban és felsőoktatási területen dolgozó tanár, oktató és személyzet mobilitását támogatják összesen 710 ezer euró értékben. Ezen kívül hét szakmai együttműködést megvalósító nemzetközi felsőoktatási projekt kapott összesen 1,1 millió euró támogatást.
A közlemény szerint az EGT Alap új forrásokat biztosít a hazai oktatás számára. A 2016 őszéig tartó időszakban az ösztöndíjprogram megvalósítására 3,1 millió euró áll rendelkezésre. A program jelentős mértékben hozzájárul az oktatási kapcsolatok elmélyítéséhez Norvégiával, Izlanddal és Liechtensteinnel, és előmozdítja "a donor országokkal" való szorosabb együttműködést.
A programban felsőoktatási, szakképzési és köznevelési intézmények pályázhatnak, valamint vállalatokkal való oktatási együttműködések támogatására is van mód.
Az ősszel, illetve 2015 januárjában esedékes beadási határidőkről, a pályázati feltételekről és a közös projektek indítására felkészítő előkészítési látogatásokról, továbbá az első pályázati forduló eredményeiről bővebb információ a Tempus Közalapítvány honlapján található >>>
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


