Négy pszichoaktív anyag
Újabb dizájnerdrogok a tiltólistán
Négy pszichoaktív anyag került fel a dizájnerdrogok listájára a héten, így a rendőrség már ezek lefoglalása esetén is eljárhat.
2014.07.27 15:57MTI
freedigitalphotos.net/vitasamb2001
A dizájnerdrogok esetében a gyors jogalkotás az egyik legfontosabb, hiszen versenyfutás alakult ki az új összetételű szerek felbukkanása és a büntethetőség hatálybalépése között - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkársága.
A dizájnerdrogok viszonylagos olcsóságuk mellett rendkívül gyorsan bukkannak fel újabb és újabb verziókban, nehezen kiszámítható, veszélyes hatásokat okozva. Az elmúlt időszakban számos tragédia okozójává váltak a kábítószerek.
A módosítás nagyobb biztonságot garantál a fiataloknak és családjuknak, illetve lehetővé teszi a drogkereskedőkkel szembeni hatékonyabb fellépést - hívta fel a figyelmet a tárca.
Emlékeztetnek: a magyar kormány Európában az elsők között reagált az új pszichoaktív anyagok - közismert nevükön dizájnerdrogok - széles körű megjelenésére, amikor törvényben szabályozta a pszichoaktív anyagok fogalmát. 2012-ben pedig megjelent az a rendelet, amely alapján tiltólistára kerültek ezek a szerek.
A lista folyamatos bővítése állíthatja meg az újabb és újabb típusú kábítószerek elterjedését. Közleményük szerint a Nemzeti drogellenes stratégia több módszerrel küzd a drogok ellen. Ennek része a megelőzés, a felépülés segítése és a kábítószer-kereskedőkkel szembeni szigorú fellépés is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


