Felvételi
A Miskolci Egyetemen félezerrel nőhet a hallgatói létszám
A Miskolci Egyetem az idén csaknem 1600 diplomát adott ki, és több mint 2000 hallgatót vett fel eddig a pótfelvételin kívül; 500-zal nőhet a hallgatói létszám.
2014.07.25 19:35MTI
Forrás: Wikipedia
Óváriné Balajti Zsuzsanna, az egyetem tanulmányi rektorhelyettesének tájékoztatása szerint a mesterképzésre jelentkezett hallgatók száma csaknem húsz százalékkal növekedett az előző évhez képest, holott az itteni ponthatárok országos szinten is magasak.
Emlékeztetett arra, hogy a ponthatárokat központilag is emelték, a 240-es minimumot 260-ra, de a Miskolci Egyetem a minőségi oktatás biztosítása jegyében még tovább emelte bizonyos szakoknál a ponthatárokat.
Hozzátette, ennek ellenére a háromszoros túljelentkezésből, nem beleszámítva a pótfelvételit, csaknem a tavalyi létszámot tudták elérni felvett hallgatók tekintetében, miközben a demográfiai mutatók az érettségizőknél 11,5 százalékos csökkenést mutatnak.
Kiemelte a legnépszerűbb karokat, szakirányokat, mint mondta a műszaki földtudományi karon a gáz és kőolaj szakirány, illetve a műszaki anyagtudományi karon a kohómérnöki mesterképzés keresett, de idesorolta a logisztikai képzést, az állam- és jogtudományi kar jogászképzését, az egészségügyi kar szakirányait, és a Bartók Béla Zeneművészeti Intézetben a zenetanár-zongora szakot.
Elmondta, hogy szinte minden alapszakon hirdetnek még pótfelvételit, amelyre augusztus 12-ig lehet jelentkezni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


