Tájba illő, környezetbarát strand
Fövenyes strandot avattak Fonyódon
A Balaton leghosszabb fövenystrandját alakították ki Fonyód Sándor-telepi strandján egy 345 millió forintos uniós támogatású projekt részeként.
2014.07.19 07:30MTI
Forrás: Wikipedia
A Családbarát és vízisport célú fejlesztések Fonyód természetes fürdőhelyein című program része a Sándor-telepi strand rekonstrukciója, a bélatelepi kishajókikötő korszerűsítése és bővítése, valamint a Kripta-villa funkcióbővítő rekonstrukciója. A fejlesztések 2015 februárjában fejeződnek be.
Pénteken elkészült a strandrekonstrukció első szakasza, ünnepélyes keretek között adták át a fürdőzőknek.
Hidvégi József (Fidesz-KDNP), Fonyód polgármestere elmondta, hogy már tavaly szerették volna megnyitni a megújult strandot, de az engedélyek beszerzése, majd az idén a Balaton kiöntése miatt csúszott a beruházás.
A strandrekonstrukció részeként 68-cal növelték a parkolóhelyek számát. Elkészültek a sétányok, öltözők, ivókutak, egy vízi színpad, és folyamatban van a füvesítés.
A beruházás csak jövőre fejeződik be, épül még három játszótér is, köztük egy vizes élményjátszótér, ahol 400 négyzetméteren egyebek közt hajó, vízágyúk, vízalagút, csúszda és mászókák várják majd a gyerekeket.
A strand a tervek szerint ingyenes marad, a fenntartás költségeit a parkolódíjak bevételéből kívánja fedezni a város.
Halmos Gábor, a kivitelezésben részt vevő Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója elmondta: a tájba illő, környezetbarát strand épült, környezetbarát módon, amit a cég referenciamunkának szán.
A korábbi kikövezett partot 133 méter hosszan elbontották, a homokos részt a legfinomabb és legjobb minőségű balatoni homokkal töltötték fel 6-18 méter szélesen. A hullámvédelem érdekében három kis szigetet építettek a part elé, ezeket napozóhelyként is használhatják a fürdőzők.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


