Ki a felelős?
Temetőbotrány Pécelen: az idősotthon lakói közös sírba kerültek?
Azonnali hatállyal menesztették a Péceli Idősek Otthonának vezetőjét, közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára szerdán egy más témában tartott fonyódi rendezvényen.
2014.07.16 17:53MTIAz Index szerdán írt arról, hogy egy péceli idősotthonban korábban köztemetéssel eltemetettek sírjait egy temetkezési vállalkozó felszámolta, mert "túl sok helyet foglaltak", és egy "Ady Endre Szociális Otthon Elhunytjai" feliratú márványtábla alatt egy sírba helyezett mindenkit.
Az államtitkár felháborítónak nevezte a péceli otthonban történteket, amelyről - elmondása szerint - két hete szereztek tudomást.
Az államtitkárság vizsgálatot rendelt el, amely súlyos visszaéléseket tárt fel, ezért az intézmény vezetőjét azonnali hatállyal menesztették - közölte Czibere Károly.
Az eset kapcsán hangsúlyozta: a kormányzat határozott célkitűzése, hogy az idősek méltóságát megvédje, akár intézményben laknak, akár nem. Mivel a szociális otthonokban lakók fokozottan kiszolgáltatottak, meg kell vizsgálni, megfelelő bánásmódban van-e részük. Az államtitkárság ezért a következő hetekben az idősotthonokat érintő átfogó vizsgálatot indít országos szinten, amelynek eredménye augusztus közepére várható.
Az MTI kérdésére válaszolva Czibere Károly kifejtette, a péceli intézményben történt vizsgálatok során alapvető szakmai hibákat tártak fel az idősek ápolásában, gondozásában. Azon túl, hogy nem tartották be a szakmai protokollt, a ténykedés szabályozottsága és dokumentációja sem volt rendben, lényegében nem volt gazdája a péceli otthonnak - fogalmazott az államtitkár.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06