Meg kell újítani a magyar baloldal politikáját
Szeptemberre elkészül az MSZP ideológiai programja
Napokon belül elkészül az MSZP alapértékek-bizottságának dolgozata, amely a párt hosszú távú ideológiai programját tartalmazza - írja a Népszabadság hétfői számában.
2008.08.25 07:56Népszabadság OnlineA lapnak Hiller István elmondta: az ideológiai, politikai pártprogram első verziójának szövege szeptember elejére készül el. Ezt mindenek előtt az MSZP belső körei vitatják meg, így az elnökség, a választmány stratégiai bizottsága, majd a párt szélesebb közvéleménye. Az ideológiai pártprogram végleges szövegét, az MSZP hosszú távú ideológiai irányáról szóló dokumentumot várhatóan a jövő évi kongresszuson mutatják be, és valószínűleg ott fogadják majd el - mondta Hiller.
A lap emlékeztet arra, hogy Gyurcsány Ferenc az MSZP tavaly februári kongresszusán jelentette be, hogy létrehoznak egy testületet, amely kidolgozza az új alapprogram tervezetét, amit vitára bocsátanak. "Meg kell újítani a magyar baloldal politikáját. Ennek a politikának három nagy forrásból kell táplálkoznia: a nemzeti progresszió nemes hagyományaiból, a demokratikus történelmi előzményekből - legyenek azok bal- vagy éppen jobboldaliak -, és a baloldal hagyományos, máig élő és ma is érvényes értékeiből" - mondta a pártelnök-miniszterelnök a februári kongresszuson.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


