Összemarcangoltak egy nőt
Vádemelés egy lajosmizsei kutyatámadás miatt
Vádat emelt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt egy 27 éves lajosmizsei férfi ellen, akinek a kutyái tavaly júliusban megtámadtak és összemarcangoltak egy nőt.
2014.07.08 11:14MTI
freedigitalphotos.net/Salvatore Vuono
A főügyészség közleménye szerint a férfi házőrzőként tartott négy kutyát (staffordshire és pitbull terriereket) Lajosmizsén, a tanyáján. Amikor 2013. július 10-én 22 óra körül a vádlott gépkocsival elindult otthonról, nem vette észre, hogy a kutyák kiszöktek és az autó után futottak.
Az állatok ezt követően rátámadtak az arra járó 52 éves nőre, aki a kerékpárját tolva hazafelé tartott.
A megvadult kutyák nekitámadtak a nőnek és a földre döntötték, a sértett karjain és a hátán nagy kiterjedésű, harapott-tépett sérüléseket okoztak. A nő segélykiáltásait a közelben lakók hallották meg, akik elzavarták a kutyákat és értesítették a mentőket.
A nő állapota életveszélyes volt, életét csak a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg, ám a sértett így is maradandó károsodásokat szenvedett. Az ügyészség álláspontja szerint a férfi megszegte az állattartás szabályait azzal, hogy nem akadályozta meg a felügyelete alatt álló ebek elszökését.
Gondatlansága és a kutyák által okozott életveszélyes sérülések között közvetlen ok-okozati összefüggés áll fenn. A vádlott szabadlábon várja a tárgyalást, a terhére rótt bűncselekmény 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


