Újpesten
Szociális bérlakásba költözhetett hét hajléktalan
Hét, eddig ártérre épített kunyhóban élő hajléktalan költözött pénteken szociális bérlakásba Újpesten, a Habitat for Humanity Magyarország, a Twist Olivér Alapítvány és a kerületi önkormányzat segítségével.
2014.07.04 12:19MTI
A Habitat for Humanity tájékoztatása szerint a két szervezet olyan hajléktalan embereknek akart önálló lakhatást biztosítani, akiknek kunyhóit a 2013-as árvíz megrongálta, és a jövőbeli árhullámok is folyamatosan veszélyeztették volna azokat. Az újpesti önkormányzat öt szociális bérlakást bocsátott a program rendelkezésére, a rossz állapotú, régóta nem használt lakásokat egy német cég támogatásával újították fel.
A 2015 nyaráig tartó program célja, hogy segítsék a hajléktalan embereket önálló életük alapjainak megteremtésében. Az új bérlőket intenzív, egyénre szabott szociális munkával, a kerületi családsegítő szolgálat bevonásával támogatják abban, hogy önálló lakhatásukat hosszú távon is fenn tudják tartani - hangsúlyozták.
A civil szervezet ismertetése szerint Magyarországon csaknem 30 ezer ember él hajléktalanként, az őket ellátó intézmények azonban hozzávetőlegesen csak 10 ezer embernek tudnak szállást nyújtani. Azt írták: a hajléktalanságból sokaknak azért nincs kiút, mert nem tudnak fenntartani egy piaci albérletet, szociális bérlakás pedig nagyon kevés van. Sok nemzetközi és néhány magyar példa viszont azt bizonyítja, hogy az utcán élő hajléktalan emberek jelentős része jól megállja a helyét, ha biztosított az önálló lakhatása, és így fokozatosan le tudnak válni az állami ellátórendszerről - írták.
Ugyanebben a programban idén Budafokon két lakásba költözhetnek hajléktalan emberek. A Habitat for Humanity Magyarország és az újpesti önkormányzathoz kötődő Twist Olivér Alapítvány tervei szerint a program az elkövetkező években is folytatódna.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06