Önkormányzat 2014
Most mi van? Mégis támogatja a "cigányozó" rendőrkapitányt az Együtt?
Nem, nem - csak az MTI szerkesztőinek nem tűnt fel a két, egyidejű hír közötti ellentmondás...
2014.07.02 15:50ma.hu
Pásztor Albertet, Miskolc volt rendőrkapitányát jelöli az őszi választáson Miskolc polgármesteri posztjára az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK) és - a pár órával korábbi MTI-hírrel szöges ellentétben - az Együtt - jelentették be a baloldali pártok helyi vezetői szerdai sajtótájékoztatójukon.
Tompa Sándor, a DK városi elnöke azt mondta: Miskolcon nem jó irányba mennek a dolgok. Békére van szükség, ezért azt javasolják, hogy Pásztor Albert volt városi rendőrkapitány legyen a demokratikus ellenzék közös polgármesterjelöltje, mert ő az "aki kimondja amit más körülír, és megteszi, amit mások nem".
Az 59 éves, eredetileg mérnök végzettségű Pásztor Albert tíz évig volt Miskolc rendőrkapitánya, 2000-ben az akkori, Fidesz-vezetésű városi önkormányzat javasolta erre a tisztségre.
Pásztor Albert a sajtótájékoztatón azt mondta, független jelöltként indul a választáson.

Nemcsak a Magyar Szocialista Párt (MSZP) esett szét Miskolcon, hanem már a baloldali összefogás is - reagált Soós Attila, a Fidesz-KDNP miskolci képviselőcsoportjának szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján arra a bejelentésre, hogy Pásztor Albertet, a város volt rendőrkapitányát jelöli az őszi választáson Miskolc polgármesteri posztjára az MSZP.
Soós Attila úgy fogalmazott: a miskolci MSZP teljes szétesését, a kapkodást mutatja, hogy néhány hónapja még Simon Gábort akarták polgármesterjelöltnek. A hírek szerint azonban az egykor négy országgyűlési képviselőt és két minisztert is adó helyi szocialisták a teljes szétesés állapotába jutottak - mondta. A döntésük azt mutatja, hogy már egy pártpolitikust sem tudtak felkérni polgármesterjelöltnek, várost vezetni ugyanis, csak hiteles politikusokkal lehet" - tette hozzá.
Szerinte a legújabb polgármesterjelöltjük mögött semmilyen valóságos politikai erő nem áll - jelentette ki arra utalva, hogy a Párbeszéd Magyarországért Mozgalom már ki is farolt az új jelölt mögül".
Az Együtt nem támogatja, hogy Pásztor Albert, Miskolc volt rendőrkapitánya induljon a város polgármesteri címéért - erősítette meg a párt korábbi közleményében leírtak Szigetvári Viktor.
A párt ügyvezető társelnöke arra reagált, hogy egy szerdai miskolci sajtótájékoztatón bejelentették, Pásztor Albertet az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK) és az Együtt közösen jelöli.
Szigetvári Viktor azt mondta, a párt elnökségi ülésén hozott hivatalos döntés a miskolci sajtótájékoztatóval egy időben született meg, és utána hivatalos közleményt adtak ki arról, hogy nem támogatják a volt rendőrkapitány jelölését. (Csak az MTI szerkesztőinek nem tűnt fel az ellentmondás - a szerk.)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06