Jövő héten lesz hivatalos
Az Index szerint Kocsis István lesz a BKV vezérigazgatója
Az Index pénteki információi szerint Kocsis István, a Magyar Villamosművek Zrt. volt vezetője lesz a BKV vezérigazgatója. A közlekedési vállalat szóvivője az MTI-nek nem kívánta kommentálni a portál hírét.
2008.08.22 18:32MTIA hírportál azt írta: információik szerint politikai megegyezés született a fővárosban arról, hogy Kocsis István lesz a BKV vezérigazgatója. Somlyódy Csaba, a fővárosi önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke nem cáfolta és nem erősítette meg a hírt. A szocialista politikus a hírportálnak elmondta: a vezérigazgatói pályázatot értékelő háromtagú bizottság várhatóan a jövő héten tesz javaslatot a közlekedési vállalat vezetőjének személyére.
Szilágyi Károly, a BKV szóvivője az MTI-nek azt mondta: nem kívánják kommentálni a hírt, hozzátéve, a BKV vezérigazgatói posztjára a fővárosi önkormányzat írta ki a pályázatot, személyéről pedig a közgyűlés szavaz.
Az MTI augusztus 6-án számolt be arról, hogy továbbra is pályázik a BKV vezérigazgatói posztjára Kocsis István, az Magyar Villamosművek volt vezérigazgatója. A volt vezetőt képviselő kommunikációs iroda akkori közleménye szerint Kocsis István "versenyben van és marad" is a közlekedési cég vezetői tisztségéért. Ennek érdekében elkészítette "részletes és alapos" pályázatát a BKV rendbetételére és hosszú távon kifizetődő működtetésére.
A Fővárosi Önkormányzat gazdasági bizottságának július 28-án kellett volna döntenie a pályázat nyerteséről, de végül indoklás nélkül 30 nappal meghosszabbították az elbírálás határidejét. Az önkormányzat szocialista frakciója az elé került összesítés alapján három pályázót tartott alkalmasnak a posztra: Balogh Zsolt megbízott BKV-vezérigazgatót, Hidvégi Gábort, a Vidámpark Zrt. volt igazgatósági elnökét és Devecz Miklóst, a MÁV és a Hídépítő volt dolgozóját.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


