MSZP
Helyezzék hatályon kívül a szociális temetésről szóló "embertelen" törvényt!
Állítólag két kilométeren keresztül kellene vinniük a halottat a gyászolóknak, amihez nem vehetnek igénybe gépi erőt.
2014.06.27 12:21MTI
Az MSZP a szociális temetésről szóló, szerinte embertelen törvény hatályon kívül helyezését kezdeményezi - jelentette be az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese pénteken Budapesten.
Lukács Zoltán a sajtótájékoztatón elmondta, hogy hétfőn nyújtják be az Országgyűlésnek az előterjesztést, amely azonnal hatályon kívül helyezné a törvényt.
A szociális temetkezés szabályozása "a legékesebben bizonyítja a Fidesz-kormányzat embertelenségét és cinizmusát" - fogalmazott. A törvény szerint akinek nincs pénze eltemettetni hozzátartozóját, annak személyesen kell részt vennie a temetés lebonyolításában, a sírásásban, a halott lemosdatásában, a sírhelyhez szállításában - ismertette.
Lukács Zoltán a budapesti szabályozásról azt mondta, hogy két kilométeren keresztül kellene a gyászolóknak vinniük a halottat, amihez nem vehetnek igénybe gépi erőt. A Fővárosi Közgyűlés várhatóan hétfőn tárgyalja a szociális parcellák kialakításával kapcsolatos előterjesztést.
A frakcióvezető-helyettes azt mondta, nem lehet Magyarországon egyetlen egy szegény embert sem abba a helyzetbe hozni, hogy saját magának kelljen eltemetnie halottját, ráadásul olyan nehezítésekkel, hogy előtte egészségügyi és munkavédelmi oktatásban is kell részesülnie.
Lukács Zoltán közölte, ha a magukat "előszeretettel kereszténynek nevező" kormánypártok nem támogatják a szocialisták javaslatát, akkor a jövőben ne kérkedjenek azzal, hogy keresztények. Azt javasolta a Fidesz-KDNP-nek, hogy vegyék elő a Szentírást, és keressék meg azt a részt, amely szerint a szegényeknek így kell segíteni.
A szocialisták elképzeléseit firtató kérdésre a politikus azt mondta, hogy javaslatuk részletei attól függnek, hatályon kívül helyezi-e az Országgyűlés a törvényt.
Lukács Zoltán kitért Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter ügyére. Mint mondta, nem csupán az a probléma, hogy "a cégeltüntetési miniszter" több száz vállalkozás eltüntetésében játszott szerepet, hanem az is, hogy egy offshore hátterű cég felügyelőbizottságának volt korábban a tagja.
Felidézte, hogy öt offshore hátterű - azonos tulajdonosi körű - cég a széles sávú kábelhálózat fejlesztésére kiírt pályázaton 12,5 milliárd forintot nyert. Az egyik ciprusi offshore cégnek, az Enternetnek az akkor még az Országgyűlés gazdasági bizottságában dolgozó Seszták Miklós a felügyelőbizottsági tagja volt - emlékeztetett.
Lukács Zoltán kijelentette, ezek az ügyek arra világítanak rá, hogy Seszták Miklós nem alkalmas a miniszteri posztra, le kell mondania, Orbán Viktor miniszterelnöknek pedig találnia kell egy alkalmasabb és tisztább múltú embert erre a feladatra. Hozzátette: azt látják, hogy újra a gazdasági maffia férkőzik be a kormányba és irányítja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


