Tüntetés Miskolcon
A cigányok maradnának a miskolci telepeken
A roma önkormányzat által szervezett demonstráció résztvevői követelik a telepek felszámolásáról szóló helyi rendelet visszavonását.
2014.06.25 19:25MTI
A standiontól, az avasi sportpályáktól és a belvárosból érkezők a városházánál találkoztak, ahol mintegy százan várták a 200-250 fős menetet, "Maradunk Miskolcon!" skandálással.
A "Miskolcon Maradunk" kitelepítés elleni bizottság elnevezésű csoport petíciójában azt írta: a május 8-án elfogadott, a lakások bérléséről szóló helyi rendelet miatt demonstrálnak, ebben a miskolci önkormányzat módosította a korábban hatályos szabályozást, de ez szerintük diszkriminatív, hátrányosan érinti a telepeken élőket.
Hozzátették: a szanálásra ítélt szegénytelepek lakóinak családonként egy-két millió forintot kínálnak lakásvásárlásra, ha a város közigazgatási határain kívül vásárolnak ingatlant.
A petícióban kitértek arra is: elfogatatlannak tartják, hogy Miskolc más településekre "exportálja" a saját szegényeit, s azt, hogy a telepek felszámolására irányuló terveket az önkormányzat valamiféle bűnmegelőzési program részeként kezeli és a nyomortelepeket a bűnözés melegágyaként állítja be.
"Ezzel a városvezetés maga is gerjeszti a cigányellenes közhangulatot" - fogalmaztak, és követelték azt is: Miskolc vezetése a nyomortelepek felszámolásához kapcsolódóan gondoskodjon átfogó szociálpolitikai program megvalósításáról, és tegyen eleget a 2008-ban elfogadott integrált városfejlesztési stratégiában, illetve az antiszegregációs tervben vállalt kötelezettségének.
A városháza előtt összegyűlt mintegy háromszáz tüntető hosszan és többször skandálta, hogy ők Miskolcon maradnak, és többen Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) polgármester lemondását követelték. Egy szónok azt is elmondta: nyílt levélben fordultak Orbán Viktor kormányfőhöz, kérve, hogy segítsen jószerivel kilátástalan helyzetükön, de választ nem kaptak. A tömeg erre füttyel válaszolt.
A demonstráción felszólalt Tamás Gáspár Miklós filozófus is, aki az MTI-nek azt mondta: állampolgári kötelessége, hogy szót emeljen azért, mert igazságtalanság történik polgártársaival, "a bőrszínük, származásuk vagy gazdasági helyzetük szerint".
Jakab Péter, a Jobbik megyei és miskolci alelnöke, önkormányzati képviselője a városháza előtt újságíróknak azt mondta: "elkapatott cigányvezetők" tüntetnek Miskolcon, véleménye szerint a tüntetés nem más, mint a miskolci adófizetők provokálása.
Úgy fogalmazott: a Jobbik ősszel a tervei szerint átveszi Miskolc irányítását, és meg fogja valósítani az ingyenes gettófelszámolást, ehhez már most is várják a miskolciak támogató aláírását a párt által meghirdetett gyűjtésen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06