NETFIT
Többezer pedagógus méri majd a diákok fizikai állapotát
A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) jóvoltából már csaknem az összes, több mint 3600 nappali rendszerű oktatási intézmény megkapta az ehhez szükséges ingyenes eszközcsomagot is.
2014.06.23 14:16MTIA Magyar Diáksport Szövetség MTI-hez hétfőn eljuttatott közleménye szerint a Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt (NETFIT®) az egészség szempontjából meghatározó értékeket mér (erő, testösszetétel és tápláltság, állóképesség, vázizomzat fejlettség, hajlékonyság), és előre meghatározott fittségi értékekhez képest minősíti a tanulók állapotát.
Az 5. osztálytól elvégzett mérések eredményei alapján a tanulók megtudhatják, hogy fejlesztésre szorulnak-e vagy az "egészségzónába" tartoznak.
A mérési rendszernek köszönhetően a pedagógusok, a szülők és a diákok is évről-évre nyomon követhetik a tanulók fittségi szintjének változását, s a felmérést végző testnevelők ehhez képest tesznek javaslatot azokra a mozgásformákra, amelyek a fejlődést segíthetik. Minden tanuló egyénre szabott, szöveges és vizuális értékelést kap majd az állapotáról.
A NETFIT® nemcsak a tanulóknak, hanem a testnevelőknek is újdonság. Éppen ezért az MDSZ ingyenes, 30 órás akkreditált képzést szervezett a testnevelést oktató pedagógusok számára. Erre már közel hatezren jelentkeztek, s a tanév végéig négyezerkétszázan sikeresen sajátították el az új módszertani alkalmazásokat. November végéig mintegy 6800 tanár végez a képzésen - olvasható a közleményben.
A NETFIT® rendszerhez tartozik egy mérés-értékelési szoftver is, amelyet ugyancsak ingyen kapnak majd az intézmények. Ennek fejlesztése is a végéhez közeledik, jelenleg a fejlesztés a tesztelési szakaszban jár.
A kormány szándéka szerint az új mérési rendszer egységes használata a következő tanévtől lesz kötelező minden iskolában. A nemrégiben megjelent, a 2014/2015. tanév rendjéről szóló rendelet szerint a következő tanévben a kötelező mérési időszak 2015. január 5. és 2015. május 27. közé esik - írták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


