Hárman, együtt
Három társelnököt választott az Együtt
Juhász Péter, Székely Sándor és Szigetvári Viktor személyében három társelnököt választott az Együtt - A Korszakváltók Pártja szombati, Budapesten megtartott taggyűlésén.
2014.06.21 18:19MTIAz Együtt ügyvezető társelnöke a tagok döntése alapján Szigetvári Viktor lesz.
Hozzátették, hogy a taggyűlés jelenleg is tart, a tisztújítás végleges eredményét a szavazások lezárása után közleményben, illetve vasárnap sajtótájékoztatón részletesen ismerteti az új elnökség.
A közlemény szerint módosították a párt alapszabályát is.
Juhász Péter, a párt társelnöke korábban, a taggyűlés szünetében újságíróknak azt mondta, hogy önálló karakter kialakítására törekszenek, azt szeretnék elérni, hogy demokratizálódjon a mindeddig választási pártként és ebből adódóan felülről irányítottan működő Együtt. Az egységes arculat kialakítása érdekében megszüntetik az eddigi platformokat.
Szólt arról is, hogy a taggyűlés szombaton várhatóan felállítja majd a párt országos politikai tanácsát, amelynek feladata az elnökség munkájának véleményezése és ellenőrzése lesz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


