Együtt-PM
Devizahitelek: törvénymódosító javaslatot nyújtanak be az árfolyamrés ügyében
Álláspontjuk szerint a tisztességtelenség orvoslását a perek tömeges megindítása helyett törvényalkotás útján kell rendezni.
2014.06.15 09:41MTI
Forrás: youtube.com
Az Együtt-PM Szövetség törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűléshez, amely előírná, hogy a devizahitel-szerződések esetében a kölcsönösszeget, a törlesztő részleteket és egyéb, a fogyasztó által fizetendő költségeket a Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyama alapján kell elszámolni.
Az ellenzéki szövetség vasárnapi közleménye szerint a javaslat értelmében a pénzügyi intézményeknek újra kell kalkulálniuk a forintban folyósított kölcsönösszegnek megfelelő devizaösszeget, és újra kell számítaniuk a a fizetendő törlesztő részletek és más fizetési kötelezettségek összegét, visszamenőlegesen is.
Amennyiben e kalkuláció alapján a fogyasztónak túlfizetése mutatkozik, azt főszabályként az eredeti esedékességgel a tőketartozás csökkentéseként kell elszámolni, megszűnt szerződések esetén pedig ki kell fizetni számára.
Az Együtt-PM hivatkozik arra, hogy a Kúria június elején hozott elvi határozatában megállapította: a devizaalapú hitelszerződésekben alkalmazott úgynevezett "árfolyamrés" tisztességtelen volt.
Álláspontjuk szerint a tisztességtelenség orvoslását a perek tömeges megindítása helyett törvényalkotás útján kell rendezni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


