Fel-, bár inkább almérés
Eurostat: Tragikus a magyarországi szegénység
Az uniós statisztika kilenc szempont szerint vizsgálja a szegénységet. A szegények aránya tavaly Bulgáriában volt a legmagasabb, aztán Románia következett 28.7%-kal, majd Magyarország 26.8%-kal.
2014.06.14 15:39ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net/Idea go
Romániában ez az arány lassan mérséklődik, hazánkban azonban 2011-13 között 3.7 százalékponttal emelkedett, így egy-két éven belül már a románoknál is rosszabb helyzetbe kerülhetünk.
Még szomorúbb a kép, ha a magyarok helyzetét a kilenc szempont közül ama három szerint vizsgáljuk, amely a tapasztalat szerint leginkább meghatározza a szegénység arányát. 2013-ban a magyar családok 73%-a nem lett volna képes váratlan nagyobb kiadással szembenézni - ez a legmagasabb arány, amit az EU-ban mértek. Utánunk Lettország következik 69, Bulgária 67 és Litvánia 57%-kal.
Egyhetes nyaralást a magyar családok 67%-a nem engedhetett meg magának - ez az arány csak Romániában (71%) és Bulgáriában (68%) volt valamivel rosszabb. E két országban viszont a helyzet 2012-höz képest javult, nálunk nem.
2013-ban a magyar családok 32%-a nem tudott legalább másnaponta húst vagy halat enni - ez az adat csak Bulgáriában rosszabb. Az utánunk következő Lettországban és Romániában ez az arány már alig haladja meg a 20%-ot, és míg 2012-höz képest náluk javult a helyzet, nálunk romlott.
Vizsgáltak egy szubjektív szempontot is: a magyarok 53.9%-a "nehezen" vagy "nagyon nehezen" tudott kijönni a jövedelméből. E tekintetben csak Bulgária (66.4%), Ciprus (59.6%) és Lettország (54.4%) volt rosszabb helyzetben nálunk.
2010 előtt a szegénység aránya Magyarországon a válság ellenére is stagnált, illetve enyhén mérséklődött, 2010 óta viszont egyre gyorsuló ütemben szakadunk le régiós versenytársainktól - hívja fel hírlevelében a figyelmet a Demokratikus Koalíció.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


