Sokan lesznek...
1,5 milliárdot szán szúnyogirtásra a kormány
A rajzás megelőzése azonnali beavatkozást igényel, ezért a kormány meghatározta az országos szúnyoggyérítési program központi megvalósításához szükséges teendőket.
2014.06.13 15:16MTI
MTI/Kallos Bea
A kormány 1,5 milliárd forintot szán szúnyogirtásra, mert Budapesten és további 700 településen szúnyoginvázióra lehet számítani - jelentette be Kurucz Éva kormányszóvivő pénteken Budakeszin.
A farkashegyi repülőtéren tartott sajtótájékoztatón Kurucz Éva azt mondta, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) adatai alapján szúnyoginvázióra lehet számítani, a rajzás megelőzése azonnali beavatkozást igényel, ezért a kormány meghatározta az országos szúnyoggyérítési program központi megvalósításához szükséges teendőket.
Ennek értelmében az önkormányzatok helyett az állam végzi el a feladatot másfél milliárd forintból, a rendkívüli kormányzati döntésekre szánt keretből.
Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője azt mondta, korábban az önkormányzatok látták el ezt a feladatot, de nem voltak összehangolva a szúnyogirtások, ezért azok sokszor hatástalanok voltak. A 2013-as dunai árvíz után viszont jól működött a központi irányítás, ezért döntöttek e módszer újbóli alkalmazása mellett.
A tervek szerint a 1,5 milliárd forintból 2-6 alkalommal végeznek szúnyogirtást 450 ezer hektáron légi kémiai, 350 ezer hektáron földi kémiai és 20 ezer hektáron biológiai módszerrel.
MTI/Kallos Bea
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


