Csúsznak a munkálatok
Alámosta az esőzés a salgótarjáni Feltámadás-barlangot
A kedvezőtlen időjárás miatt csúsznak Salgótarjánban a kálvária-lépcsősor és a barlangoltár felújítási munkálatai.
2014.06.04 11:21MTI
A befejezési határidő módosítása miatt az önkormányzat a trianoni békeszerződésre emlékező rendezvényét szerda délután a tervezettől eltérően nem a barlangoltárnál, hanem az országzászlónál tartja – közölte az MTI-vel a nógrádi megyeszékhely polgármestere.
Székyné Sztrémi Melinda elmondta: a salgótarjáni belváros fölé magasodó Szent Imre-hegyen a kálvária folytatásaként 1931-ben készült el Bóna Kovács Károly szobrász és Obrincsák Ernő építész alkotása, a sziluettjében a Nagy-Magyarországot formázó Magyar feltámadás barlang. Hozzátette: a szocializmus első éveiben a szakrális emlékhely szobrait meggyalázták, tönkretették, a barlangot pedig befalazták.
A polgármester emlékeztetett arra, hogy az önkormányzat kezdeményezésére idén a területben részben tulajdonos Ipoly Erdő Zrt. Bobály Ádám és Bobály Dávid, a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász-restaurátor, illetve szobrász szakos hallgatóinak közreműködésével látott hozzá a barlang rekonstrukciójához.
Az életnagyságú szobrok rekonstrukcióját, a tereprendezési munkálatok, illetve a díszkivilágítás költségét részben az Ipoly Erdő Zrt. részben pedig az önkormányzat állja, az önkormányzati munkálatok jelentős részét a Salgótarjáni Foglalkoztatási Nonprofit Kft. végzi – tette hozza polgármester.
Elmondta, hogy a barlang feltárásakor kiderült, hogy a tervezettnél jóval több statikai megerősítést kell végezni, mert a tereprendezési munkák és a barlang előtti terület felújítása közben nem várt műszaki, technikai jellegű kivitelezési problémák adódtak.
Az folyamatos esőzés miatt megcsúszott a barlang támfala, így a tervezettnél lassabban haladtak a lépcső felújításával, a lépcsősor közvilágításával és térfigyelő-rendszerének kibővítésével.
A polgármester közölte: a Magyar feltámadás barlang ünnepélyes átadása nyár közepére várható, azt vagy valamely egyházi ünnephez, vagy a július 29-i Förster Kálmán Emléknaphoz igazítják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06