EP-választás
Orbán: messze vannak még a személyi kérdések
"Most az Európai Unió vezetőinek nem személyi döntéseket kell hozniuk, hanem Európa következő 4-5 évéről kell dönteniük."
2014.05.27 19:35MTI
freedigitalphotos.net/adamr
Így fogalmazott Orbán Viktor Brüsszelben az uniós országok állam-, illetve kormányfői kötetlen vacsorája előtt az MTI-nek arra a kérdésére, hogy kit látna szívesen az Európai Bizottság élén.
A miniszterelnök kifejtette: nincs automatizmus aközött, hogy a néppárt megnyerte a választást és a konkrét személyi javaslatok között, és mielőtt azok sorra kerülnének, lényegi kérdéseket kell tisztázni, Magyarország számára pedig a legfontosabb ilyen kérdés az alkotmányos identitás kérdése.
A kormányfő úgy vélte, hogy az elmúlt időszakban az uniós intézmények felhatalmazás nélkül folyamatosan próbáltak mindig kicsit túlmenni azokon a határokon, amelyeket az uniós jog számukra megszab.
"Ennek véget kell vetni. Ezért nem támogatjuk az automatikus jelölést sem" - jelentette ki a miniszterelnök, aki szerint az uniós szerződést pontosan, szigorúan, "jogi kíméletlenséggel" be kell tartani, a lopakodó szerződésmódosítást pedig abba kell hagyni.
Orbán Viktor szerint ha most az Európai Tanács elfogadná, létrehozná azt az automatizmust, hogy az EP-választáson győztes párt által javasolt jelöltet teszi meg saját jelöltjének az Európai Bizottság élére, azzal felhatalmazás nélkül módosítaná a szerződést.
A kormányfő úgy fogalmazott, hogy most higgadtságra, nyugalomra van szükség, és csak utána jöhetnek a személyi javaslatok. Reagált a miniszterelnök azokra a megjegyzésekre is, amelyekkel szociáldemokrata és liberális politikusok bírálták a választás után az Európai Néppárton belül a Fideszt és a Silvio Berlusconi vezette olasz Hajrá Olaszországot.
"Európában sok mindennek meg kell változnia, ha azt akarjuk, hogy ez a kontinens sikeres legyen. Több tisztelettel kell lennünk egymás iránt. A nemzetállamoknak is több tiszteletet kell adni, az európai pártoknak is, meg időnként a vezetőknek is" - húzta alá Orbán Viktor.
Az Európai Unió állam- és kormányfői azért gyűltek össze Brüsszelben, hogy megvitassák a vasárnap lezárult európai parlamenti (EP-) választások, valamint az ugyancsak vasárnap lebonyolított ukrajnai elnökválasztás kimenetelét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


