PDSZ
Az elbocsátásoktól félti a pedagógusokat a szakszervezet
Több jelzés érkezett hozzájuk, hogy az ország déli szegletében mintegy kétezer tanuló "hiányzik" a beiskolázásoknál, azaz ennyivel kevesebben jelentkeztek.
2014.05.19 12:15MTIPedagógusok elbocsátásától tart a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a több középiskolában tapasztalható tanulóhiány miatt. A tömörülés a tankötelezettség korhatárának visszaállítását javasolja.
Erről Mendrey László, elnök beszélt hétfői budapesti sajtótájékoztatón.
Kiemelte: több jelzés érkezett hozzájuk, hogy az ország déli szegletében, csak egy megyében mintegy kétezer tanuló "hiányzik" a beiskolázásoknál, azaz ennyivel kevesebben jelentkeztek.
Ennek egyik oka lehet a csökkenő gyermek létszám, ugyanakkor a törvényi szabályozás, a tankötelezettség korhatárának leszállítása is közrejátszhat ebben. A PDSZ már korábban jelezte: rengeteg olyan gyerek kerül így az utcára, aki magatartás zavarral, tanulási nehézségekkel küzd - fejtette ki.
Országosan kivetítve 35-36 ezer diák hiányozhat a szakközépiskolákból és szakiskolákból - mutatott rá az érdekvédő, aki fontosnak tartotta, hogy áttekintsék az országos helyzetet és pontos adatok álljanak rendelkezésre.
Mendrey László lehetséges következményként említette, hogy az intézmények mindenkit felvesznek majd, olyan diákokat is, akik esetleg egy-egy szakmára nem alkalmasak. Példaként hozta, hogy van olyan intézmény, ahová gázszerelőnek pszichés zavarok mellett is be lehetne kerülni. A szakképzés problémája, hogy eleve egyoldalú és leszűkített képzést ad - jegyezte meg.
Azt is javasolják, a tankötelezettség korhatárának visszaállítását gondolják át.
Szerinte a hiányzó 35-36 ezer gyermek ötven iskolát, több ezer pedagógus elbocsátását is jelentheti. Az érdekvédő nem tartotta kizártnak, hogy erre már az önkormányzati választások előtt sor kerülhet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06