Játék a szavakkal
A "cigánybűnözést" emlegető bíró ügye
Kezdeményezte az etikai eljárás megindítását a Gyulai Törvényszék bírája ellen a Magyar Bírói Egyesület elnöke.
2014.05.17 10:25MTI
Freedigitalphotos Salvatore Vuono
A szombati Népszava azt írta, hogy "a Szebb Jövőért Egyesület feloszlatását több kirekesztő kijelentéssel is elutasító bíró, Mucsi Erika ügye így már az Országos Bírói Etikai Tanács előtt van".
Makai Lajos, a bírói egyesület elnöke a Népszavát úgy tájékoztatta, hogy az eljárást bármely bíró kezdeményezhette, a levelét - az elsőfokú ítélettel csatolva - a napokban küldte meg a tanácsnak. Az etikai tanács legfeljebb egy hónapon belül kijelöli azt az eljáró tanácsot, amely dönt arról: etikus-e az a magatartás, hogy az eljáró bíró a saját véleményét fogalmazza meg egy ítéletben, illetve, függetlenül az ítélet érdemétől, tartalmától, az abban foglaltak mennyire tekinthetők a bíró véleményének.
A lap felidézte: a Gyulai Törvényszék március 24-én elutasította az egyesület feloszlatását célzó ügyészi keresetet, mégpedig Mucsi Erika tanácsvezető bíró "cigánybűnözést" említő indoklásával.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


