Érettségi
A fővárosi kormányhivatal vizsgál panaszokat az angol írásbeli ügyében
Budapest Főváros Kormányhivatala vizsgálja az angol emelt szintű érettségi technikai jellegű problémáival kapcsolatos, időben beérkezett beadványokat, de a feladatlapok és a hanghordozók szakmai minőségének vizsgálata nem feladatuk.
2014.05.15 11:46MTI
freedigitalphotos.net/Serge Bestasius Photography
A kormányhivatal csütörtökön az MTI-vel közölte: a múlt csütörtöki emelt szintű angol írásbeli érettségivel kapcsolatban határidőn belül és azon kívül is érkeztek észrevételek.
Kiemelték ugyanakkor, hogy ha az észrevétel nem a vizsgaszervezés technikai részére vonatkozik, hanem az érettségi feladatlapok és hanghordozók szakmai minőségére, annak kivizsgálása nem a kormányhivatal feladat- és hatáskörébe tartozik.
Az Eduline oktatási portál múlt pénteken írt arról, hogy az előző napi angol érettségi után többen jogi lépéseket tennének a hangfelvétel rossz minősége miatt, mert szerintük a beszélőket nem lehetett érteni.
Az Oktatási Hivatal (OH) azt közölte, hogy az angol nyelvi emelt szintű érettségi hanganyaga minden tekintetben megfelelt a vizsgaleírás előírásainak.
Az ügyben e hét kedden a köznevelési államtitkárság is megszólalt, közölve: az angol nyelvi érettségi ügyében nem tart sem szükségesnek, sem lehetségesnek rendkívüli intézkedést.
A kormányhivatal közlése szerint az érettségi vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló kormányrendelet értelmében az írásbeli vizsgára vonatkozó vizsgaszervezési technikai jellegű észrevételeket az írásbeli vizsga lezárását követő 2 órán belül az írásbeli vizsga helyszínén nyújthatja be a vizsgázó a kormányhivatalnak címezve.
A vizsgálati eredményt a kormányhivatal a vizsgabizottságot működtető intézmény igazgatójának küldi meg.
A vizsgabizottságot működtető intézmény igazgatója a kormányhivatal vizsgálatának eredményéről és a további intézkedés szükségességéről írásban értesíti a vizsgabizottságot.
Azon észrevételek esetében, amelyek a vizsga napjának megfelelő keltezéssel érkeztek be, de nem állapítható meg, hogy a jogszabályban meghatározott időpont figyelembevételével befogadhatóak-e, a kormányhivatali megbízottak kell nyilatkozniuk, hogy az észrevételeket határidőn - vagyis az írásbeli vizsga lezárását követő 2 órán belül - tették meg.
A jogszabály alapján a határidő után beérkezett észrevételeket érdemi vizsgálat nélkül elutasítják - írta a kormányhivatal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


