Érettségi
Az angol nyelvi vizsgák következnek
Az idegen nyelvből középszinten 1178 helyszínen 54 314-en, emelt szinten 122 helyszínen 9809-en vizsgáznak.
2014.05.08 07:40MTI
freedigitalphotos.net/Serge Bestasius Photography
Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint az angol nyelv írásbeli érettségi vizsgája mindkét szinten négy elkülönülő részből áll. Középszinten az írásbeli vizsga időtartama 180 perc, ebből az első rész, az olvasott szöveg értése 60 perc időtartamú, a második rész, a nyelvhelyesség feladatsorának megoldására 30 perc áll rendelkezésre.
A szünet után a 30 perces, hallott szöveg értése vizsgaösszetevő következik, végül az íráskészség 60 perc időtartamú feladatsora.
Az emelt szintű írásbeli vizsga teljes időtartama 240 perc. A vizsgán az előzőekben is felsorolt vizsgaösszetevők szerepelnek ugyanabban a sorrendben, de a feladatok megoldására fordítható idő sorrendben 70, 50, 30, 90 perc.
Az íráskészség vizsgarész esetében a feladatok megoldásához mindkét szinten használható nyomtatott szótár, a többi vizsgarésznél semmilyen segédeszköz nem használható.
Az egyes vizsgaösszetevők értékelése emelt és középszinten is egymástól független, és a feladatok megoldását központilag kidolgozott javítási-értékelési útmutatók alapján értékelik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


