A cég ingyen biztosítja a képzést!
Angol tanfolyamra küldték a dolgozókat a Jászkun Volánnál
Száz dolgozójának biztosítja az angol nyelv alapjainak elsajátítását ingyenes képzés keretében augusztus közepétől a szolnoki központú Jászkun Volán Zrt. - közölte a cég humánerőforrás menedzsere az MTI-vel.
2008.08.15 07:01MTIKovács Gabriella a kezdeményezés kapcsán elmondta: a társaság vezetése fontosnak tartja az utazóközönséggel való kommunikáció fejlesztését. Az angol nyelvtanulást az is indokolja, hogy a térséget egyre több külföldi turista keresi fel, illetve a Jászkun Volán mind gyakrabban indít nemzetközi különjáratokat, és ezekben az esetekben a volánosok közvetlen kapcsolatba kerülnek a magyarul nem tudó utasokkal - tette hozzá.
Az első tanfolyamon 72 autóbuszvezető, valamint a hamarosan megnyíló új szolnoki autóbusz-állomáson dolgozó forgalmisták és pénztárosok vesznek részt. A nyelvi képzést a Szolnoki Főiskola vállalta. A tanfolyam a dolgozók számára azért ingyenes, mert a Jászkun Volán 7 millió forintot nyert a Humánerőforrás operatív program (HEFOP) munkahelyi képzésekre kiírt pályázatán.
A közlekedési cég humánerőforrás menedzserének tájékoztatása szerint a tanfolyam idén decemberben házi vizsgával zárul. Mint mondta, bíznak abban, hogy a dolgozók egy része a megszerzett tudásra alapozva folytatja nyelvi tanulmányait. Számukra a minősített nyelvvizsga megszerzéséhez a Jászkun Volán a továbbiakban is biztosít támogatást.
Kapcsolódó írások:
- A tervek szerint szétszedik a MÁV-ot, a BKV-t és a Volán-társaságokat
- Huszonötször több ment el a vasútra, mint a Volán buszokra
- Volán: sztrájkolnak a szakszervezetek, ha nélkülük dönt a kormány
- Most a Volánt adják el
- Wáberernek kell a Volán
- Videó a volán mögül! Robby Gordon és a HUMMER második az első nap után
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06