Kártérítést akarnak
Midibusztender - beperli a BKK-t az Orangeways
Kártérítési pert indít a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) ellen az Orangeways, amely a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz is fordul a midibusztender miatt.
2014.04.24 12:49MTI
freedigitalphotos.net/anankkml
A közlekedési társaság csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint "mélységesen megdöbbentek" azon, hogy a már kihirdetett, elnyert pályázatot 18 nappal később eredménytelennek nyilvánította a BKK.
A társaság a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult, illetve állásfoglalást kér Tarlós István főpolgármestertől - olvasható a közleményben.
Hangsúlyozták, hogy cégük tisztességes piaci versenyhez szokott, ilyen körülmények között lett a legnagyobb magyarországi busztársaság, és remélik, hogy a KDB elmarasztalja a szerintük tisztességes piaci versenyt korlátozó, törvénytelen eljárásokat folytató BKK-t.
Az orangeways a Rába S91-es midibuszával indult a tenderen. A cég március 27-én közölte az MTI-vel, hogy megnyerték a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) erre vonatkozó pályázatát. Az S91-es típust a BKV 2011 nyarán már tesztelte a várbusz (16-os) útvonalán.
A 8 méter hosszú busz 38 ember szállítására képes, 4,2 literes Daimler motorja 156 lóerős, a jármű alacsonypadlós kivitelű és klímával felszerelt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


