"Azok ellen, akik számára a rend nem érték"
Kaposvár a kamerák központja (lesz)
Kaposvár önkormányzata az idén 144 millió forintot fordít a város közbiztonságának megerősítésére, ebből térfigyelő, illetve több utcában sebességmérő kamerákat helyeznek ki, összesen 146-ot.
2014.04.22 18:45MTI
Forrás: Wikipedia
Mindezt zita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester jelentette be a közterület-felügyelet, a polgárőrség és a rendőrség képviselőivel folytatott tanácskozás szünetében, sajtótájékoztatón.
Hozzátette, hogy a kamerarendszer kiépítésére a Belügyminisztérium írt ki pályázatot, amelyre Kaposvár 130 millió forint támogatási igényt nyújtott be.
Az önkormányzat két motort is vásárol a rendőrségnek, a polgárőrség éves támogatását pedig egymillió forinttal megemelik, amelyből távcsövet, felszerelést, üzemanyagot vásárolhatnak, valamint a közterület-felügyelők létszámát is növelik - sorolta a polgármester.
Mindettől azt várják, hogy hatékonyabb védelmet biztosítsanak azokkal szemben, "akik az együttélés írott és íratlan szabályait megszegik, akik számára a rend nem érték" - fogalmazott Szita Károly.
Piros Attila, megyei rendőrfőkapitány a sajtótájékoztatón azt mondta: a kameráknak köszönhetően egy példaértékű biztonsági zóna és lényegesen magasabb szintű közbiztonság alakul ki a városban. Hozzátette: a kamerákat a nap 24 órájában folyamatosan figyelik, e mellett egy belső átcsoportosításnak köszönhetően 30 közterületi járőrrel az utcai járőrszolgálatot is megerősítették.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


