Nyertesek-vesztesek
Kishantos és az alkotmányos védelem
A jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes szerint a biogazdálkodás eredményeként évtizedek alatt kialakult környezeti érték méltó az alkotmányos védelemre.
2014.04.14 17:56MTI
Fotó: YouTube.com/Zöld Pók - Save Kishantos
Szabó Marcel azok után közölte ezt hétfőn, hogy a Fejér megyei Kishantoson az állami földpályázaton nyertes új bérlők szombat reggel elkezdték beszántani a korábbi - földpályázatokon vesztes - bérlő, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Kft. által ősszel és tavasszal elvetett növényeket.
A biztoshelyettes közleményében hangsúlyozta: Kishantos kapcsán indult vizsgálat során Székely László alapvető jogi biztossal együtt még tavaly decemberben állapította meg az alkotmányos védelemre való alkalmasságot. Mint írta: az állami tulajdonban lévő termőföldek haszonbérbe adásával kapcsolatos jogi szabályozásnak figyelembe kell vennie az Alaptörvény erre vonatkozó passzusát.
Jelezte, hogy a biztos és helyettese 2013 decemberében felhívta a vidékfejlesztési minisztert, hogy tegye meg az értékek megóvását biztosító intézkedéseket. A miniszter február 5-én kelt válaszlevelében azt a tájékoztatást adta, hogy intézkedett "a javasolt, illetve kifogásolt szempontok, valamint eljárási hiányosságok figyelembevételéről, pótlásáról". Emellett ígéretet tett arra is, hogy létrehozza azt a szakmai fórumot, amelynek bevonásával kidolgozza az alkotmányos védelemhez szükséges stratégiát és intézkedési tervet, és kérte az ombudsmani hivatalt a bizottság munkájában való részvételre - olvasható az ombudsmani hivatal közleményében.
A biztoshelyettes aggályosnak tartja, hogy a bizottság nem alakult meg, és azt sem tudni, hogy a miniszter milyen intézkedéseket tett azért, hogy megőrizzék a létrejött környezeti értékeket.
Kishantoson több civil szervezet aktivistái, valamint ellenzéki politikusok is tiltakoztak, egyebek közt azzal érvelve, hogy a biominősítésű vetemények elpusztításával felbecsülhetetlen mértékű eszmei kárt okoztak az új bérlők.
A kishantosi központ vezetői szerint a földpályázaton nyertes gazdák "nincsenek birtokban", és több bírósági per is folyamatban van, amelyek lezárultáig jogtalan a tevékenységük.
A nyertes földbérlők szerint viszont ők jogszerűen használják a földeket, és a jogtalanul elvetett növényeket kiszántják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


