Aláírásgyűjtés előtt, után...
EP-választás - bármikor visszakozhat a már nyilvántartásba vett párt
Az európai parlamenti választásra (EP) nyilvántartásba vett párt bármikor dönthet úgy, hogy mégsem indul a választáson: közvetlenül az aláírásgyűjtés megkezdése után is, de akár azt követően is, hogy a listáját már bejelentette.
2014.04.10 09:44MTI
Az EP-választáson induló pártoknak a Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB) kell kérniük nyilvántartásba vételüket. Az NVB eddig 35 pártot vett nyilvántartásba. Ezek között van a Magyar Liberális Párt és a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt is.
A két szervezet vezetői azonban szerdán külön-külön bejelentették, hogy nem indulnak az európai parlamenti választáson. A jelölőszervezetek bármikor dönthetnek úgy, hogy bár nyilvántartásba vették őket, mégsem indulnak a választáson, ennek semmilyen jogkövetkezménye nincs.
A két párt vezetése még az ajánlásgyűjtés megkezdése előtt döntött úgy, hogy mégsem indul. Akár azt követően is bejelenthették volna, hogy elállnak indulási szándékuktól, miután összegyűjtötték a szükséges 20 ezer érvényes ajánlást és a listájukat nyilvántartásba vette az NVB.
Ebben az esetben a visszavont (azaz szakszóval kiesett) listát az NVB "lehúzta" volna a szavazólapról, ahogyan az országgyűlési választáson azokat a jelölteket, akik röviddel a szavazás napja előtt visszaléptek.
Az EP-választáson mégis induló pártoknak április 22-én 16 óráig van lehetőségük összegyűjteni az induláshoz szükséges 20 ezer érvényes ajánlást, listájukat is eddig kell bejelenteni az NVB-nél.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06