Választás 2014.
A választási informatikai rendszer hibátlanul működött
A közigazgatási átszervezése miatt új emberek voltak az önkormányzatoknál, emiatt és az új választási eljárási törvény miatt "volt egy kis fennakadás".
2014.04.07 14:38MTI
freedigitalphotos.net
Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) kifejezte köszönetét a vasárnapi országgyűlési választás lebonyolításában részt vevőknek. Emlékeztetett rá: a közigazgatási átszervezése miatt új emberek voltak az önkormányzatoknál, emiatt és az új választási eljárási törvény miatt "volt egy kis fennakadás", de úgy látja, végül mindenki maradéktalanul teljesítette a feladatait.
A szavazókörök előtti sorban állásokról azt mondta: az "teljesen természetes volt", hiszen az utolsó pillanatban emelkedett meg az átjelentkezéssel szavazók száma.
Megjegyezte: 2010-ben az 56 ezer igazolással szavazó voksolása éjfélig tartott, most a kétszer annyi átjelentkező szavazó szavazása lényegében egy szavazókör kivételével fél 9-re befejeződött,bazaz lényegesen rövidebb idő alatt meg tudták oldani a több szavazó miatti feladatot.
(Négy ével ezelőtt hosszú sorban állás volt az országgyűlési választás első fordulójában azokban a szavazókörökben, ahol a nem a lakóhelyükön szavazók voksolhattak, az akkori szóhasználattal igazolással szavazókat akkor kézzel kellett felvezetni a szavazóköri névjegyzékbe, ami hosszadalmas volt, és az igazolással szavazók nagy száma miatt jelentősen lassította a voksolás folyamatát.)
Az NVI vezetője úgy fogalmazott, nem tartja "akkora problémának" azt, hogy sorban állás volt a szavazókörök előtt, de - mint mondta - "nyilvánvaló, hogy egy-két dolgot át kell gondolni", azt, hogy miként lehet javítani a helyzeten. Ugyanakkor ez törvényi szabályozás kérdése - tette hozzá.
Pálffy Ilona azt mondta: véleménye szerint az a megoldás, ha az átjelentkezéssel szavazók egy viszonylag nagyobb térben voksolhatnak. Később újságíróknak azt mondta, Londonban például 4400-an szavaztak minden gond nélkül, igaz, ott egy 600 négyzetméteres helyiség állt rendelkezésre. Beszélt arról is, hogy viszonylag kevés kifogás érkezett, érkezik a Nemzeti Választási Bizottsághoz.
Úgy tűnik, a kampánycsend eltörlése beválik, lényegesen kevesebb észrevétel, kifogás érkezett a helyi választási bizottságokhoz, és a napközbeni jelentéseknél sem volt sok a kampánnyal kapcsolatos probléma - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


