Választás 2014
Kilenc fővárosi és két vidéki választókerületben vezet a baloldal
Az országosan leadott szavazatok több mint 60 százalékos feldolgozottsága alapján 9 fővárosi, egy Csongrád és egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei választókerületben vezet a baloldal, az ország 95 választókerületében a Fidesz-KDNP jelöltjei állnak az első helyen.
2014.04.06 22:55MTIA Nemzeti Választási Iroda adatai szerint az országosan leadott szavazatok 60,15 százalékának összesítése után a 18 fővárosi választókerület közül kilencben az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP közös jelöltje vezet. Első helyen áll jelenleg a III. kerületben Kiss László, a IV. kerületben Kiss Péter, a VII. kerületben Oláh Lajos, a X. kerületben Burány Sándor, a XIII. kerületben Hiszékeny Dezső, a XIV. kerületben Tóth Csaba János és a XV. kerületben Móricz Eszter, a XX. kerületben Hiller István és a XXI. kerületben Szabó Szabolcs.
Ezek mellett ugyancsak a baloldali összefogás közös jelöltje, Szabó Sándor vezet egy Csongrád megyei választókerületben, Szegeden. Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2-es választókerületében, Miskolcon Varga László áll az első helyen.
Az országos listákra leadott szavazatok 60,15 százalékos feldolgozottságánál a pártlistákra leadott szavazatok alapján a Fidesz-KDNP 45,52 százalékon áll. Az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP 24,35 a Jobbik 21,32 százalékon áll.
Az LMP az eddigi adatok szerint 4,79 százalékot szerzett. Továbbra is a Munkáspárt áll az ötödik helyen 0,6 százalékkal.
A leadott szavazatok 62,85 százalékának összesítése után a Fidesz-KDNP 134 parlamenti mandátumot szerezhet, ami 67,34 százalék. Az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP összesen 40, a Jobbik 25 mandátumot szerezhet a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


