Korlátozott szereposztás
Nem lesz Visegárdi hatok a Visegrádi négyekből?
A visegrádi csoport (V4: Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) működése konszenzuson alapul, vagyis a tagjai minden jelentős kérdésben közösen döntenek.
2014.04.04 05:28MTI
Nem merült fel a visegrádi együttműködés bővítésének igénye a tagállamok részéről - mondta Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtó főosztályának vezetője csütörtökön az MTI-nek. Borut Pahor szlovén elnök csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy Ausztria és Szlovénia a jövőben részt vesz a visegrádi négyek találkozóin. Kaleta Gábor közölte: a visegrádi csoport (V4: Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) működése konszenzuson alapul, vagyis a tagjai minden jelentős kérdésben közösen döntenek.
A visegrádi csoportnak léteznek bővített formációi, és a Külügyminisztérium álláspontja szerint ezúttal is ilyesmiről lehet szó, hiszen a visegrádi együttműködés bővítésének igénye a tagállamok részéről nem merült fel - hangsúlyozta. Mint mondta, Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU-ügyi államtitkára csütörtökön kétoldalú megbeszélést folytatott szlovák partnerével, Peter Javorcik külügyi államtitkárral, és tanácskozásukon nem került szóba ez a kérdés.
Kaleta Gábor megjegyezte: mindenesetre ez a hír is jelzi, hogy a V4 sikeres együttműködés. A CTK cseh hírügynökség csütörtökön azt közölte, hogy Borut Pahor jelezte: a V4 döntést hozott arról, hogy Ausztria és Szlovénia bevonásával tartott találkozókat fognak rendszeresen tartani. Milos Zeman cseh elnök a szlovén kollégájával folytatott egyeztetés után azt mondta, hogy a két ország meghívása a visegrádi csoportba hosszú tárgyalások eredménye - írta a CTK. Zeman e forrás szerint azt is mondta csütörtökön, hogy egyes V4-országok ellenezték az országcsoport bővítését négyről hatra.
Az STA szlovén hírügynökség úgy fogalmazott: Zeman tájékoztatta Pahort a visegrádi csoport kibővítésének lehetőségéről, ugyancsak arra hivatkozva, hogy a bővítést illető kezdeményezés nemrég látott napvilágot. A hírügynökség megjegyzi: Zeman ugyanakkor nem tudta pontosan megmondani, mikor várható az említett bővítés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


