Félszázalékos külön nyugdíjnövelést kértek
98 ezer nyugdíjas munkavállaló kért emelést
Július végéig 98 ezer munkavállaló nyugdíjas kért félszázalékos külön nyugdíjnövelést az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) tájékoztatása szerint. A Magyar Nemzet keddi számában arra emlékeztet, hogy az említett emelés csak kérelemre jár.
2008.08.12 09:07Magyar NemzetA munkát vállaló nyugdíjasok keresményük után idén januártól 9,5 százalékos járulék befizetésére kötelesek; ennek fejében a dolgozó időskorúak nyugdíjuk fél százalékos emelését kérhetik. Kiss Sándor, az ONYF főcsoportfőnöke azt közölte, eddig 951 kérelmet utasítottak el, a legtöbbször azért, mert az érintett nem dolgozott 365 napot, ami az igénylés egyik feltétele.
Egy havi százezer forintot kereső nyugdíjasnak 9.500 forintot kell befizetnie, miközben a járandóság csak 500 forinttal nő, ha elfogadják az igénylését. A főcsoportfőnök ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az összeg beépül a nyugdíjba, vagyis az érintett élete végéig kapja, s a későbbi rendes emelésekkel tovább gyarapszik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


