Választás 2014
Hamis ajánlások miatt feljelentést tesz a baloldal
A választási szervekhez és a rendőrséghez fordul az ötpárti ellenzéki szövetség, miután egyik jelöltjéhez ismeretlenek olyan aktacsomagot juttattak el, amely hamis aláírásokat tartalmaz.
2014.03.27 12:43MTIEzt Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke jelentette be csütörtökön sajtótájékoztatón.
Elmondta, a gyanú alapján a hamisítás tíz választókerületet és tíz pártot érint: az Új Magyarország Pártot, az Új Dimenzió Pártot, a Kisgazdapárt-MIÉP választási szövetséget, a Szabad Választók Párját, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártját, a Sportos és Egészséges Magyarországért Pártot, a Magyarországi Cigány Pártot, az Összefogás Pártot, az Elégedetlenek Pártját, valamint a Jólét és Szabadság Demokrata Közösséget.
A választókerületek között budapesti, Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar és Pest megyei, szabolcsi, hevesi és zalai körzetek vannak.
A társelnök becslése szerint 8-10 ezer hamis ajánlásról lehet szó, a választók adatai pedig körbejártak a pártok között. Ez az aláírás-mennyiség hozzávetőleg a fele annak, amennyivel országos listát lehetett állítani - fűzte hozzá. (Ez a tíz megnevezettből hét pártnak sikerült.)
Szigetvári Viktor elmondta, hogy a dokumentumokat ismeretlenek juttatták el Helmeczy László, a kormányváltó szövetség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei jelöltjének irodájába. Mivel az adatok kezelésére nem jogosultak, "egyszerű szemrevételezés" után azonnal a Nemzeti Választási Bizottsághoz fordultak.
A politikus a választási bizottságnak írt beadványában hangsúlyozta, hogy a hamis ajánlások érvénytelenek, azokat eleve nem lehetett volna érvényes ajánlásként számításba venni. Szigetvári Viktor egyúttal közölte, hogy az Országos Rendőr-főkapitánysághoz fordulnak az ügyben.
A hatóságokat gyors vizsgálatra szólította fel, mondván, az ajánlásokat a választás után néhány héten belül meg kell semmisíteni. Kérdésre közölte: a szavazólapokról a választás megkezdéséig törölni lehet azokat, akik jogosulatlanul szereztek indulási jogot.
Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti listavezetője azt mondta: a dokumentumok arról árulkodnak, hogy bizniszpártok nagyüzemi méretben másolták és hamisították választópolgárok adatait.
Ha így volt, az nemcsak választási csalás, hanem bűnszervezetben elkövetett súlyos visszaélés személyes adatokkal - jelentette ki, utalva arra, hogy nem ez az első feljelentés gyanús ajánlások miatt.
A szocialista politikus azt mondta: a központi nyilvántartásban lévő aláírásminták alapján a hatóságoknak minden lehetőségük megvan a hamis aláírások kiszűrésére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


