Átvállalt adósság
Megkapta a bizonyságlevelet Hódmezővásárhely
Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár a hódmezővásárhelyi közgyűlés csütörtöki ülésén átadta az önkormányzat 22,542 milliárd forintos adósságának állami átvállalásáról szóló bizonyságlevelet Almási István polgármesternek.
2014.03.27 09:51MTIAz állam átvállalta valamennyi magyar önkormányzat teljes adósságát, összességében 1200 milliárd forintot, ezzel új lehetőséget biztosítva valamennyi településnek - idézte fel Lázár János.
A kormány álláspontja szerint két ok miatt keletkeztek az önkormányzati adósságok. Vagy azért, mert az állam kevés pénzt biztosított a közszolgáltatások működtetéséhez, az ott lakók életminőségének javításához, és ezért működési hitelt halmozott fel egy közösség, vagy mert a polgárok egymással, valamint a települési vezetőkkel összefogva szerettek volna életükön változtatni, és ezért fejlesztéseket hajtottak végre - közölte a politikus.
Lázár János hangsúlyozta, mindkét cél támogatást érdemel. Sőt az állam belátta, a mindenkori kormánynak fontos szerepe volt a települések eladósodásában azzal, hogy számos feladatot - a közszolgáltatások, a közösségi közlekedés, a köznevelés, az egészségügy területén - az önkormányzatok kénytelenek voltak saját költségvetésükből finanszírozni.
A Hódmezővásárhelyt korábban tíz éven át polgármesterként irányító politikus kifejtette, az alföldi város egyike azon tucatnyi településnek, amely már 2011-ben elkezdte a korábban felvett fejlesztési hitelek törlesztését, és három éven át pontosan eleget is tett kötelezettségeinek.
Almási István polgármester elmondta, a település jól gazdálkodott a felvett hitelekkel, mert a megvalósult fejlesztésekkel Hódmezővásárhely gazdagodott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


